Kik vagyunk


Az Envihorizont Kft. szennyvíz technológiai, környezetvédelmi és vízminőségvédelmi létesítményekkel kapcsolatos műszaki tervezésre, műszaki tanácsadásra és szakértésre, valamint terepműszeres vizsgálatok és környezetvédelmi felülvizsgálatok végzésére hoztuk létre. Az Envirosan Bt. csatlakozásával tevékenységünk felölelte a környezet- és humán egészségügyi területeket, valamint a mikrobiológiai – és enzimkészítmények kiskereskedelmét. Korábbi szakmai gyakorlatunk felhasználásával 2000-től nyitottunk a megújuló energetika, különös tekintettel a bioenergetika irányába.

Mikrovállalkozásunk Európa-, vegyész-, energetikai-, környezetmérnöki szakértelemmel áll a vevők rendelkezésére, melyhez kapcsolódnak a partnercégeinkkel végeztetett, a legkomplexebb mérnöki- közgazdasági feladatokat ellátó tevékenységek.

Rendelkezünk a Magyar Mérnöki Kamara által kibocsátott tervezői, szakértői, műszaki ellenőri, felelős műszaki vezetői, valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi-, Földművelés- és Vidékfejlesztési Minisztériumok által kiadott környezetvédelmi felülvizsgálati tevékenységek végzésére jogosító, ill. szakértői engedélyekkel.

2010-től az EU Bizottság melletti REA és EACI keretében végzünk bioenergetikai, intelligens energetikai, több szakterületen kutatási, szakértői munkákat, pályázatok értékelése és projektmonitoring területeken.

2009-től cégünk tevékenységének középpontjában az integrált klímavédelmi- bioenergetikai- biotechnológiai komplexumok projektjei vannak hazai és nemzetközi megvalósításokhoz adaptáltan (EU EACI EEN KH 12HU 50S2 3NVI know-how).

Tagjai vagyunk hazai, EU-s és USA-Kanada tudományos szervezeteknek a környezetvédelem, megújuló energetika, klímavédelem és fenntartható fejlődés területén.

Az FP7, Eurostar, EACI, Horizon2020 és az EU Bizottság programjain keresztül részt veszünk különböző kutatásokban és projektek megvalósításaiban a biotechnológia, klíma- és környezetvédelem területén. Részt vettünk/részt veszünk továbbá a Greece Technology Collaboration programban, és EEA Grant pályázatok keretén belül klímavédelmi projektek bírálatát is végezzük.

2015-ben megkaptuk az Oxford Academy díját a környezet védeleméért végzett munkánk elismeréseként, ill. a WORLDCOB – Elite Member státuszát is elnyertük munkásságunkkal.

2013 februárjában társaságunk regisztrálásra került a United Nations Global Marketplace-nél, ill. a BeBiCliEnv elnevezésű komplexumunk is sikeresen bemutatkozott az UNIDO-nál.

2013-ban és 2014-ben részt vettünk több B2B programon az EASME-EEN- HITA- HCCI és a Missions for Growth Programok keretében.

Tőzsér Béla,
tulajdonos, igazgató


Európamérnök, ipari bioenergetika, biotechnológia, környezet- és klímavédelem, ökológiai termékek, vízanalízis, vízkezelés, senior szakértő, biomérnök, tervező mérnök/szakértő, energetika- és vízkezelés szakértő, felelős műszaki vezető, energetikai- és biotechnológiai auditor, projektmenedzser, MMK 17-0017, EU16931, WEF 1687301EUC-REA: CT-EX2006C115235, EUC-EACI: CT-EX 2008C00483, EU Commission – Reg. Nr. EC-EACI- EEN 12 HU 50S2 3NVI; UN UNIDO, FAO, WIPO registration; Nr.:237942; company was registered to the United Nations Global Marketplace (WIPO, UNIDO, FAO) at February 2013; H2020 evaluator C115235-107/2015

Székhely cím:
Envihorizont Kft: 9464 Und, Fülesi u. 11.
Envirosan Bt: 2161 Csomád, Szent István u. 48.
Laboratórium:
7100 Szekszárd, Flórián u. 4.
Levelezési cím:
7101 Szekszárd, Pf.199.
E-mail:
gemd@envizont.hu,
envirosan.technologia@gmail.com